„Eredj János, halj meg János! …”
(Írta: Kálmán László)
A XIX. század vége, XX. század eleje irodalmi művekben, történelmi megemlékezésekben a „boldog békeidők” hangulatával bukkan fel általában. Az előző évtizedek látványos ipari, tudományos-technikai fejlődése ennek minden áldásával és átkával szőtte át ezeket az éveket. A felszínen egy csendes, kiforrott életformát mutató világ a mélyben már viharos változások előjeleit mutatta: – a pénzsóvárság, az örök telhetetlenség, a hatalomvágy feszítette a világpolitikát. Aztán Szarajevóban egy Gavrilo Princip nevű szerb nacionalista diák pisztolylövések képében félretolta a reteszt a pokol kapuján: Kitört az első világháború…
Uralkodóházak – Habsburgok, Romanovok, Nassauk, Windsorok és ezek holdudvarában élő politikai akaratok feszültek egymásnak – népeik, polgáraik kárára…
Szűkebb hazánkat, a Rábaközt is meglegyintette a háború szele. A császár ígéretét mindenki biztosra vette: …” őszre, mire lehullanak a falevelek, itthon lesznek a katonák „.
Ferenc József nem tévedett: őszre valóban vége lett a háborúnak, csupán annyi volt a hiba, hogy közben eltelt négy gyilkos esztendő…
Sopron megyéből – falunkból Bágyogról és Rábaszovátról nagy százalékban a soproni 18. gyalogezredhez, a szintén soproni 76. gyalogezredhez, a pozsonyi 13. gyalogezredhez és a győri 11. tábori vadász-zászlóaljhoz hívták be a férfiakat. Más alakulatokhoz is kerültek természetesen a falunkbeliek – pld. 9. Nádasdi-huszárok vagy a tüzérséghez, de zömmel a gyalogság volt a behívottak úti célja.
A kezdeti hurrá-optimizmusra, a nagy hazafias lelkesedésre a front rideg valósága kijózanítóan hatott.
A modern fegyverek, – pld. géppuska tömeges megjelenése – a korszerűtlen hadviselési módszerek- pld. tömegrohamok – és az ebből adódó súlyos veszteségek megmutatták a háború igazi arcát.
Így ír erről a később hadifogságban elhunyt költőnk, Gyóni Géza:
CSAK EGY ÉJSZAKÁRA…
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Úgy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyú omlás, –
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sírva sikoltsák: Istenem, ne többet.
Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kínjára.
Csak egy éjszakára:
Hogy bújnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!
Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hívná a Krisztust, hogy hívná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
– – Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Mint már említettem, a Rábaköz katonáit leginkább a gyalogos fegyvernem környéken található ezredeihez sorozták. Nézzük hát nagy vonalakban, milyen harctereken vetették be ezeket az alakulatokat:
- honvéd gyalogezred: rögtön a kezdetektől az orosz frontra került, Galícia, a Kárpátok É-i oldala, a mai Lengyelország, Ukrajna területein harcolt. A Gyóni által említett San folyónál érték a legnagyobb veszteségek az alakulatot.
- szeptemberétől Erdély, a román fronton vetették be őket, majd az Isonzó-Doberdó következett. A fellelt irodalom szerint a minket érintő alakulatok közül az egyedüli, amelyik a nyugati frontot is megjárta, bár jelentős hadműveletekben már nem vettek részt. A háború vége Strasburgtól délre érte az ezredet.
- gyalogezred: A mozgósítás után az oroszt front a kezdet az alakulat számára. Az elsők között érkezett az olasz frontra, szinte az összes Isonzó-csatát az első vonalban harcolta végig. Legdicsőbb hőstette mégis az orosz fronton történik, a polychnai csatában, túlerőben lévő cári csapatokat győztek le. Néhány hónapot a román fronton is töltött az alakulat, részese volt a Monarchia utolsó nagy offenzívájának is, de visszavonuláskor a Piavénál súlyos veszteségeket szenvedett. A háború vége is az olasz fronton találja az ezredet.
- gyalogezred: A többiekhez hasonlóan Galícia, Észak-Kárpátok, orosz front a kezdet. Súlyos veszteségeket szenvednek, többszöri feltöltés után a román front következik. Székely alakulatokkal vállvetve oroszlánrészt vállalnak a román betörés megakadályozásában, nevükhöz fűződik az Ojtozi-szoros védelme, ahol a túlerőben lévő román csapatokat megállítják.
- vadász zászlóalj: A vadász zászlóaljakat speciális feladatok végrehajtására hozták létre, ennek megfelelően mindenütt, ahol súlyos helyzetek alakultak ki, bevetik őket. Emiatt aztán felbukkannak mindenütt, a kezdetekben Lublin, Lemberg környéki harcokban, aztán leginkább az olasz front véráztatta helyein. Emlékezetes a Monte San Micheléért folytatott csata, ahol iszonyatos körülmények között óriási veszteségeket szenvedtek, de megtartották az állásaikat.
Ahogy említettem, más alakulatokban is szolgáltak bágyogiak, szovátiak, de ezekről sajnos nem találtam részleteket. A hadba vonultak közül Bágyogról 21 fő, Szovátról 40 fő esett el a harcokban. Ezen hősök emlékét a bágyogi templom falában emléktábla, Szováton a temetőben hősi emlékmű őrzi. Néhány személyes adatot is leírnék most: a bágyogi emlékművön olvasható Vitéz Péter orosz fogságban halt meg, Vörös Vince az olasz fronton, Vörös István pedig Galíciában halt hősi halált.
A szováti emlékmű 12 katonáról közöl adatot. Innét tudható, hogy 1914 novemberében Szuloszovánál – mai Lengyelország – esett el egy falunkbeli, majd 1915-ben Obertin körüli harcokban további öt fő halt meg. Tuman a következő helyszín. 1916 nyarán a Bruszilov-offenzíva további három szováti lakos életét oltotta ki.
További három fő 1917 augusztusában Bukovinában (Románia) esett el. Ők nagy valószínűséggel a 76. ezredhez tartoztak. A többi névről jelenleg nem állt rendelkezésre információ.
A háború természetesen nem múlt el az itthon maradottaknál nyomtalanul. Árvák, özvegyek szomorúsága, rokkantak, sebesültek emlékeztettek rá, nap, mint nap.
Meg szomorú katonanóták, melyek közül talán a legismertebb az alábbi:
„Kimegyek a doberdói harctérre
Feltekintek a csillagos négy égre
Csillagos ég, merre van a magyar hazám
Merre sirat engem az édesanyám?
Jaj, Istenem, hol fogok én meghalni
Ki fog az én sírhalmomra borulni?
Rám borulnak az erdei vadvirágok
Úgyis tudom, megsiratnak a lányok …”
Dsida Jenő versének néhány sora is hűen tükrözi, jóval a háború után még mélyen élt a veszteségek, borzalmak emléke a lelkekben:
„ … én csak álmomban járok arra,
vágyódó gyakran – minden nap talán…
és megsimítom a parti, csonka fákat
innen sóhajtott haza az apám … „
Az idén novemberben lesz 100 éve, hogy véget ért az első világégés. Nincs pontos adat arról, hogy csak magyar ember mennyi veszett oda, a többi nemzet fiairól nem is beszélve. Mindig eszembe jut a győri Székesegyház falában lévő emlékmű utolsó mondata: „ Megérte ? Hiába folyt el az a sok vér? … „
Valószínűleg ezen nem gondolkodtak a politikacsinálók,mert alig múlt el 20 év az első világégés után,már „újra zúgtak a fegyverek,hol a Nap kel fel az égen”,de ez már egy másik történet…