Queen vendéglő

9145 Bágyogszovát, Árpád út 19.

tel.: 96/273-155, 06-30/9892-311;  www.facebook.com/queenvendeglo

A vendéglő épületét az egykori termelőszövetkezet építette munkahelyi étkeztetés céljából. Eredetileg csak a felső szinten kívántak éttermet létrehozni, majd később úgy döntöttek, hogy az alsó részen italboltot alakítanak ki.

1990-1992-ig családommal béreltük, majd a termelőszövetkezet felszámolásakor megvásároltuk az épületet.

 A vendéglő fő profilja egyrészről a hagyományos falusi italbolti vendéglátás (az épület alsó szintjén), ill. különböző rendezvények lebonyolítása a vendéglő emeleti részén, másrészről 2004 novemberétől meleg étel házhozszállítása helyben, ill. a környező településeken.

 A vendéglő fennállása alatt rengeteg rendezvénynek adott otthont, lakodalmak, osztálytalálkozók, családi rendezvények, különböző szervezetek tanácskozásai, bemutatói színesítették a palettát.

 Több mint két évtizeden keresztül a községbeli és a környék fiataljainak zenés, táncos szórakozási lehetőséget biztosítottunk élő zenére és általában a terület legnépszerűbb zenekarai közreműködésével.

 Legkedvesebb vendégnek törzsvendégeinket tekintjük, de természetesen szívesen fogadtunk vendéglőnkben híres művészeket, sportolókat, üzletembereket, politikusokat is.

Szolgáltatásaink ellenértékét kiegyenlítheti készpénzzel, Erzsébet utalvánnyal,  bankkártyával!
Mobil terminál!

Várjuk megtisztelő megrendelését!

 

Torma József
 vendéglő tulajdonos